Augusztusi mocizás #11

Yazd
A reggeli után nekiindultam az óvárosnak. A Jameh mecset felé veszem az irányt, ahol ismét meglátom a német srácot az asszonyával együtt. A srácon egy meglehetősen rövid nadrág volt, így gyorsan közöltem, hogy ez itt nem zsírszalcsi. Elmagyarázta, hogy nincs hosszú gatyója, de éppen most akarnak venni egyet, nehogy elvigyék a nadrág miatt a rendőrök egy értekezletre. Elválunk, én meg megindulok a Víz múzeumba.

Egy sivatagi városban egy fontos dolog van a fészbúkon kívül, és ez a víz. Ezért a múzeum bemutatja a qanat-rendszert. Ez a vízelvezetési technológia a föld alatt kézi erővel kialakított csatornákat jelenti, ahol a vizet szállította a gravitáció a városokba. Természetesen a csatornákat kézi erővel ásták, a talpig fehérbe öltözött idősebb emberek. Ha jól olvastam, akkor a fehér ruhát könnyű volt megtalálni a sötétben, és a fehér a temetkezési szín is. Sok volt a beomlásos baleset, és így már a megfelelő öltözékben tértek meg a munkások Allahhoz. A qanat-technológiát egyébként a perzsák fejlesztették ki, és széles körben elterjedt a sivatagos-félsivatagos, vízhiányos ázsiai, afrikai és európai területeken, így fellelhető Iránon kívül még pl. Afganisztánban, Kínában, Indiában, Irakban, Szíriában, de Egyiptomban, Líbiában, Marokkóban, sőt még Görög ill. Spanyolországban is.
Ezután következett a bazár. Ennyi arany és ékszerbolt nincs az isztanbuli nagy bazárban, mint amennyi itt. Van ékszerbolt, és ruházati bolt. Néha 1-2 fröcsizett műanyagot árusító, és kínai gagyit is forgalmazó üzlet megtöri az ékszereket, de semmi extra. Kicsit megbámulom az aranyakat, és be kell valljam, hogy a perzsák komolyan veszik ezt a műfajt. Visszafelé veszek egy papír-kenyeret, hogy amíg Allah sziesztázik, én titokban elmajszolok egy malachús-konzervet. A konzerv után egy kicsike szieszta következik mert a hőmérséklet erősen belehúzott, és szinte forróság van.
A szieszta után nekiindulok és megnézem a Jameh mecsetet. Gyönyörű. Nincs olyan monumentális mint a Sah-mecset Isfahanban, de nagyon szép mozaikokkal díszített az egész. A nézelődés és a fotózás után eszek egy hambit a főtéren, ami életem eddigi legszörnyűbb „élménye” volt. komolyan mondom, hogy szinte azon gondolkodtam, hogy otthagyom, és nem eszem meg. A végén nagyon keservesen legyűrtem, de soha többet ilyet. A tegnapi szendvics jó volt, de ez…förtelem. A „hambi” után nekiindulok megnézni egy zurkaneh edzést. Ez egy speciális iráni sport, amit a fériak űznek. hatalmas súlyokkal megy a tornázás, bár szerintem inkább tánc, mintsem sport. Az egész edzést egy fiú kíséri dobon, és énekel is. Nagyon érdekes, ahogy a nagypapától az unokáig mindenki nyomja a fekvőtámaszt, meg pörög. Az edzés után lemegyek megnézem a qanatrendszert a porond alatt. Mielőtt eljövök a sportcentrumból adok egy kis pénzt a dobos-énekes fiúnak, ahogy a többiek is. Kivéve azt a két marcona turistát, akiket már a Jameh-mecsetben is láttam. Biztos nyugat európaiak, és ott nem divat az ilyesmi. Szégyenlem magam helyettük is, mivel a srác keményen megdolgozott a pénzért, és élveztem az éneket amit előadott. Szóval megérdemelte a zsetont…
Amire kiértem a teremből, már este lett, és úgy döntöttem, hogy egy kicsit sétálok az óvárosban. Este különös érzés ez, hiszen olyan szűk, félhomályosak az utcák. A barangolásom közepedte elérem az Alexander börtönt, amiről csinálok egy pár szép fotót. A vacsora tevepörkölt a hotelben, és két citromos iszlám sör. Bevágom a szundit, mert holnap visszamegyek Isfahanba, és kihagyom Teheránt. Mindenki a Teherán – Isfahan – Yazd – Shiraz útvonalon jár, én inkább a hegyeket, és a pici iráni falvakat választom az autópálya helyett. Sajnos Shirazt ki kell hagynom, mert a motor Carnetje csak 10 napig érvényes, és Shiraz legalább + 2 nap. Viszont adok megint 2 napot Isfahannak, mert a legszebb város a világban Istanbul mellett.

Jelenleg itt vagyok: http://spotwalla.com/tripViewer.php?id=52ac5027cae3cdb22