Idilevo
Szóval azt hiszem, hogy az adósotok vagyok a tegnapi, és a mai nappal. Kezdjük a tegnapival. ;-)
Az eredeti terv szerint még egy napot sátorozni gondoltam a tengernél, de reggel, egy nem túl kellemes éjszaka után úgy döntöttem, hogy iszkiri. Alapjában jót aludtam, de a sátramat sikerült olyan helyre felhúzni, hogy lejtős volt az ajzat, és folyamatosan ki akartam csusszanni a vacokból. Szóval egy rövidke tanakodás után lebontottam a felszerelést, és nekiindultam Idilevonak, ahol a barátaim egy motoros kempinget üzemeltetnek. Út közben megálltam Nessebarnál, hogy megsasoljam az óvárost, és konstruáljak egy pár fotót, amit majd öreg koromban tudok mutogatni az unokáknak. Feltéve persze, hogy lesznek. Szóval sétálgattam egy kicsit az óvárosban, fotózgattam, meg fogyasztottam egy rántott sajt, zöld-saláta kombót. Tudom nem kellene, mert kövér vagyok, de nem tudtam ellenállni neki. Az ebéd elfogyasztása után vásárolgattam ezt és azt a nőimnek, mertugye a nők a legfontosabbak egy férfigyerek életében. Nomeg a motorozás. Szóval szépen csendesen folydogálok, csorgok, és nyomulok Idilevoba, ahol végre nem este érkezem. A kempingben javában zajlik az építkezés, és Ivo, meg Jamie egy nagy szennyvíz csővel száguldozik fel s alá. A vendégsereg a következőképpen alakul:
Egy férj, és a felesége Németországból, egy olyan motorral, amilyet még soha nem láttam.
Egy középkorú srác Hollandiából (nem kérdeztem, hogy van-e nála ződ) :-)
Egy Román srác Bukarestből
És jómagam Magyarországból.
A megérkezésem, és a zuhanyozásom után a brigád felkerekedik, és a közeli restaurantot kezdi el támadni. Mivel én lenyeltem egy üveg Shumeszkot, így felmászok a román srác mögé, és Ő szállít az étterembe. El kell mondjam, hogy 1 nagy tányér leves, és egy hatalmas vajling saláta, ami fetasajtos fullextrás nemegészen 7,5 leva volt. Ez 1100 kemény forint. Nem egy drága hely. A vacsi után még nekiesek 2 üveg sörikének, ami nagyon jól esik. Imádom Idilevot. Mondtam is Ivonak, hogy ez nem egy guesthouse, hanem az otthonom Bulgáriában. :-)
Új hozzászólás