Blogbejegyzések

Baltikum #14

Ennyi ideje tag

13 év 11 hónap
karcsika küldte be időpontban

Elérkezett az utolsó motoros nap, és én készen állok. :-)
Reggel nem túl korán nekifogok a hazafelé vezető útnak. A Lengyeleknél a főútvonalon az apróbb települések szinte egymást érik. Ezért nem is igazán jól lehet haladni. Kínoz a meleg is, van vagy 35fok árnyékban. 150kilcsi megtétele után kiállok egy kis kávézónál egy frissítőre, meg egy kis vízivásra.


Baltikum #13

Ennyi ideje tag

13 év 11 hónap
karcsika küldte be időpontban

Reggeli nincs, úgyhogy csak simán elindulok. :-)
Ma szeretnék Lublinba eljutni, hogy az utolsó nap egyben haza tudjak érni. Az út kissé unalmas, és forró is. Itt már érződik a nyár, nincs mese. Lublinban felszaladok az idefelé vezető úton már megismert Hostelbe, ahol a recepciós nagy szeretettel fogad. Felviszem a cuccaimat, kicsit dumázunk, majd letusolok. Nagyon rám fért már. Vacsora, és egy jó hideg üdítő elfogyasztása után egy kicsi sétálás a városban, és nézelődés következik.


Baltikum #12

Ennyi ideje tag

13 év 11 hónap
karcsika küldte be időpontban

Reggel nem kelek túl korán. A mai cél: Vilnius. Az út szintén nem hosszú, alig 300km. Vilniusban szerencsém van. Az első Hostelhez hajtok, ahol csak 8euro az ágy. Szépen felcuccolok, elteszem a motort majd nekiindulok az óvárosnak. Szerencsére az óváros bejárata a szállástól összesen 200 méterre van, így nem kell sokat gyaloglászni. Iszom egy hideg sört, meg eszem egy szolid nasit. Rám fér. A szállásra visszaérve egy srác jön be az ajtón, akitől a mellette levő azonnal meg is kérdezi, hogy Honnan vagy? Hungary, válaszolja.


Baltikum #11

Ennyi ideje tag

13 év 11 hónap
karcsika küldte be időpontban

Reggel időben kelek. A mai úticél Riga, ahol a mopedeket gyártották. Az út tökéletes, nemhiába az Unión belül vagyunk. Az út nem túl hosszú, összesen 330Km. Ebből egyenesen következik, hogy Rigát kényelmesen, délután érem el a parti úton motorozva. Az út csodálatos, enyhe kanyarok, jó út, és erdő mindkét oldalon. A szállásom a belváros kellős közepén van, ami egy Hostel, remek árakkal. A motor a szomszéd parkolóban pihen, mert a szállásra nem lehet bevinni, olyan pici a hely. Gyors tusolás után nekifogok a belvárosnak, és felderítem.


Baltikum #10

Ennyi ideje tag

13 év 11 hónap
karcsika küldte be időpontban

Leningrád. Gyönyörű, teljesen más mint Moszkva. Az épületek régebbiek, nem annyira modern, és fényűző, mint a főváros. A két nap alatt volt szerencsém bejárni egy csomó Katedrális, hajókázni a Néva folyón, a csatornákon, nappal és éjszaka is. Megtekintettük az Ermitázst, ami tényleg annyira szép, mint amilyennek leírják. És persze óriási is.


Baltikum #9

Ennyi ideje tag

13 év 11 hónap
karcsika küldte be időpontban

Leningrádban saját idegenvezetővel 2 napot töltök fotózással és a nevezetességek feltérképezésével. Ivan, aki a rokonom, (és egyszer csak a házunk előtt állt a kapuban) részletes, és mindenre kiterjedő idegenvezetést tart. Lett Matrjoska, póló, és miegymás is. :-)


Baltikum #8

Ennyi ideje tag

13 év 11 hónap
karcsika küldte be időpontban

Kettő kemény bolyongással eltöltött nap után nekiindulok Leningrádnak. Reggel betöltöm a mociba az egyik tartalék benzines kanna tartalmát, ami visszagondolva jó ötlet volt, mivel csak a városon kívül tudok megállni benzint vételezni. Az út Moszkva és Leningrád között kereken 700 kilcsi. Ez elméletben max. 9 óra, ha minden összejön. Az első 300kilcsin falu falut ért, és az út egyiket se kerülte el. Kicsit szenvedős volt, de nincs mese menni kell. Egységnyi idő múltán kifogy a petrol a szerszámból, úgyhogy kiállok tankolni.


Baltikum #7

Ennyi ideje tag

13 év 11 hónap
karcsika küldte be időpontban

A következő 2 nap a Moszkvában való bolyongással, és a lehető legtöbb látnivaló megtekintésével telik.
Metrón eltévedés többször is, Lenin, Vörös Tér, Katedrálisok, Matrjoska, GUM, és egyéb finomságok. :-)


Baltikum #6

Ennyi ideje tag

13 év 11 hónap
karcsika küldte be időpontban

A reggeli elfogyasztása után rohamléptekkel nekiindulok az Oroszoknak.A határ aránylag gyorsan megy, ami a "benzinező" Lettek miatt így is 2 órába telt A Riga - Moszkva útról mindent olvastam, de leginkább azt, hogy siralmas. Kátyús széttaposott út végig a 600km-en keresztül. Gyakorlatilag elmondhatom, hogy 1db kátyúval sem találkoztam, és szinte végig vadi új az aszfalt. Mindkét oldalon hatalmas erdővel, szinte végig, amit természetesen nagyon élvezek. Kanyar nincs, de a táj kárpótol mindenért. Moszkvától 50km-re a bevezető úton 3 autó ütközött.


Baltikum #5

Ennyi ideje tag

13 év 11 hónap
karcsika küldte be időpontban

Szóval irány Moszkva. Természetesen ez nekem nem sikerül olyan egyszerűen, mint gondoltam. Reggel nekifogtam, hogy megcélzom Moszkvát. Szépen elindultam, mikor is elértem az orosz-belorusz határt, ahol nincs is határ. Csak egy bódé. A motorhoz csak belorusz vámpapírom volt, ami lejárt 4-én, a migrációs kártyámmal együtt. Tanakodtam, hogy mit is kellene tenni, és azon is, hogy vajon majd Leningrádnál miként engednek ki úgy, hogy nem is jöttem az oroszokhoz motorral.