Blogbejegyzések

R2D #9

Ennyi ideje tag

14 év 5 hónap
karcsika küldte be időpontban

Reggel nem túl korán elindultam hazafelé. A mai etap nem túl nagy, csak 300kilométer. A mai cél: Saint Louis, ami a legtradicionálisabb halászfalu egész Szenegálban. Az út csodaszép, zöld, igazi szavannás hangulatú. Az út mellett összetalálkoztam egy angol sráccal, aki Cape Town-ba szeretne lejutni, de kiderült, hogy a szenegáli határok le vannak zárva dél felé. Tombol az ebola. Nem tudom, hogy miként fogja megvalósítani a határokat, de az is lehet, hogy a problémás országokon keresztülviszi a motort egy kamionban. Szép kihívás.


R2D #8

Ennyi ideje tag

14 év 5 hónap
karcsika küldte be időpontban

Írok egy kicsit a blogba is, nehogy szó érje a ház elejét. :-)
Szóval ott hagytam abba, hogy átvergődtem a határon, és az első nagyobb városnál (Saint Loui) útól ért George, aki egy francia katonatiszt, és még a határon haverkodtam össze vele.


R2D #7

Ennyi ideje tag

14 év 5 hónap
karcsika küldte be időpontban

Megpróbálom összefoglalni az elmúlt három napot.
Elindultam Rabatból, a friss Mauritán vízummal az útlevelembe. Erőteljesen haladtam az úton, amikor úgy döntöttem, hogy megállok egy picit. Láttam két motorost az út mellett, akik egy kis off road túrára jöttek a Szaharába. Ekkor húzott el az úton Fernando, aki egy spanyol motoros. Gyorsan motorra pattantam, és utólértem. Kiderült, hogy Ő is Dakarba jön. Jupppppiii!


R2D #6

Ennyi ideje tag

14 év 5 hónap
karcsika küldte be időpontban

Tantan

Ma két napot írok meg. Tegnap sikeresen elintéztem a vízumot Mauritániába. Egy srác ült az ajtó előtt az utcán, aki 2 spangli elszippantása között kitöltötte a papírjaimat. Azt mondta, hogy marokkói cucc a legjobb a világon. :-)


R2D #5

Ennyi ideje tag

14 év 5 hónap
karcsika küldte be időpontban

Rabat

Ma nem lesz kemény nap. Csak Rabatba kell lejönnöm, hogy holnap megpróbáljam sínre tenni a mauritán vízumom. A nagykövetségen 20 euro a határon állítólag felvehető, de ott 50 euro. Megpróbálok holnap eltaxizni a nagykövetségre, hogy ott vegyem meg a vízumom. Valahogy nem lenne szerencsés, ha a határon derülne ki, hogy még sincs mód és lehetőség a vízum felvételére.


R2D #4

Ennyi ideje tag

14 év 5 hónap
karcsika küldte be időpontban

Tétouan

Reggel elstartoltam a szállásról, és elkezdtem lefelé jönni, hogy sikerüljön ma átjönni Marokkóba. A pálya szokás szerint unalmas volt, de legalább jó tempóban tudtam haladni. Olyannyira jó tempót jöttem, hogy egy benzinkúton az ebéd fogyasztása közben azon tanakodtam, hogy mi lenne, ha még ma átjönnék Marokkóba. Vettem egy kompjegyet, majd felsorakoztam a többiekkel a kikötőben. Néztem, hogy miként imádkoznak a nők és férfiak, és közben azon tanakodtam, hogy vajon Allah segít nekem is az utamon? Remélem igen.


R2D #3

Ennyi ideje tag

14 év 5 hónap
karcsika küldte be időpontban

Uncsi volt a mai nap. Viszont jól haladtam. Ha minden jól megy, holnap már Algecirasban fogok tartózkodni. Ami még nagyon fontos az az, hogy a Spanyol bikafuttatók sokkal olcsóbbak mint a Franciák.


R2D #2

Ennyi ideje tag

14 év 5 hónap
karcsika küldte be időpontban

Garons

Szokás szerint korán kelek. Valami miatt nem tudok aludni, amikor lehet. A szálláson elfogyasztjuk a reggelit, ami 3 euro, és a szépen felcuccolt motorral nekivágok a Franciáknak. a benzin literje horrorisztikus, hajszál híján 2 euro. Nagyon komoly. Az út kicsit uncsi, mivel szinte nulla a kanyarok száma, de valahogy kibírom.


R2D #1

Ennyi ideje tag

14 év 5 hónap
karcsika küldte be időpontban

Padova

Üdvözlet Kedves Olvasóim!

Úgy volt tegnap, hogy megint motorozhatnám támadt. Reggel szépen felcuccoltam a szerszámot, és megindultam ezúttal Nyugatnak. Sanyi barátom elkísért egy kicsit, hogy legalább az elején az útnak ne legyek egyedül. Nem volt rossz dolog. Otthon szuper nyár volt, de Dunaföldvár után elkezdett szakadni az eső, úgyhogy a Balatonig szakadó esőben mentem. Vacogtam rendesen, de Nagykanizsa után alábbhagyott az eső, és kitisztult az ég. Szerencsém volt. :-)


Montenegro #3

Ennyi ideje tag

14 év 5 hónap
karcsika küldte be időpontban

Reggel nem túl sok kedvünk van elindulni 8kor, mivel igencsak hűs az idő, és a köd miatt csak 30-50 méteres látótávolság van. Szépen komótosan összekészülünk, én megelőzve Sanyit lehordom a cuccokat, és kokettálok még egy kicsit a recepciós csajjal. Szerencsém van, és műszakban van a lelkem. Aranyos kis anyag, főleg, ha felteszi a szemüveget. :-D