Augusztusi mocizás #22

Ennyi ideje tag

14 év 5 hónap
karcsika küldte be időpontban

Idilevo
Reggel 8kor az indulásnál, egyedül az öreg van ébren, akivel tegnap bájcsevegtem egy kicsit. Felcuccolom a csajt, és a mai nap a kezdetét veszi. A mai úti cél Idilevo Bulgáriában. Az első dolog, amit meg kell csinálni, az a csajszi átjuttatása Ázsiából Európába. Ez nem nagy dolog, ugyanis Canakkale-ban átviszi a komp semmi perc alatt. Az úton egy gyors tankolás, mert a tegnapi 10 litert pik-pakk kiitta a tankból a szerszám. Megveszem, a remélhetőleg utolsó 580 forintost, és már nyomulok is Canakkale felé.

Az idén nagyobb szerencsém van mint tavaly volt, ugyanis nyitva van Trója. Nosza, 15 líráért vételezek egy belépőt, és már barangolok az angol és kínai turistákkal. Nem tudom, hogy miért van, de az oroszok valamiért elmaradtak innen, és egy darab sincs belőlük. Az sem kizárható dolog, hogy Pamukkalenál messzebb nem mernek jönni. Nem tudom, de tény, hogy csak angol és kínai beszédet hallani. Meg egy két török szó is megüti a fülem. Trója szép, de inkább csak a romok és az ásatások miatt. Csinálok sok fotót, amit fel is töltök, ha lesz internet. A kompnál ismét szerencsém van, ugyanis ahogy felhajtok rá, már is indulunk. A tenger viharos olyannyira, hogy a sorban az első autókat meg is fürdeti. Finom sós víz, biztos használ a fényezésnek. Szerencsére a menetidő 10 perc, úgyhogy gyorsan átérünk Eceabatba. A komp után kemény motorozás következik. A szél orkán erejű, és 45fokos bedőléssel lehet csak motorozni úgy, hogy maximum 80km/h a sebesség. Egy óra szenvedés után egy kicsit mérséklődik a szél, és egy fokkal nagyobb sebességre lehet kapcsolni, a rendőrök legnagyobb örömére. Délután kettő magasságában már eléggé éhes vagyok, és úgy döntök, hogy Uzunköprüben megállok harapni valamit. Az utat sikeresen elvétem, ugyanis kész van az Uzunköprüt elkerülő körgyűrű, amin sikerül végig is hajtanom. Igazából nem akarok visszafordulni, úgyhogy marad a büfé a határnál. Szerencsére van bőven belőlük. Egy közepesen átsült csirkeszárny és üde friss saláta kombóval csillapítom az éhségem. Ezúttal egy fokkal jobban megsült az anyag, úgyhogy nem kell erőltetnem a darálót. Ízre nagyon jó, és tökéletesen elveszi az éhségem. A határ nem túl komplikált, úgyhogy egy óra alatt végzek is. A bolgár oldalon fertőtleníteni akarják a leányt, valami alulról permetezős eszközzel, amit hatalmas köszönöm elmondása után visszautasítok. Egészen pontosan megálltam előtte, és vártam, hogy hátha leesik az egyenruhásoknak, hogy egy motorosnak nem túl jó dolog, a hypós zuhany. Kikapcsolják a permetezőt, és egy nagy thank you után már megyek is a határra. Az útlevelemet csak megnézi a határőr, a vámos lány meg int, hogy haladjak tovább. Adok neki egy szórólapot, hagy legyen karácsony. Boldogan megnézi, és jó utat kíván. A határtól egy popóval lenyomatom a 240kilcsit Idilevoig, ahol a legnagyobb örömömre már vár Polly és Ivo. Gyorsan sütnek egy vacsorát, és egy extra csirke-leves elfogyasztása után, lenyelek 3db Shumeszkot, és irány az ágy. Jó éjszakát mindenkinek!

Kép(ek)

Térkép

Koordináták: 43.03711, 25.24931

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.