Baltikum #1

12 év 10 hónap
karcsika küldte be időpontban

Ismét elkövetkezett a napja, a szinte minden évben augusztusra tehető nagyobbacska motoros akciónak. Direkt nem írok túrát, mert az legalább 15000km egybe lezavarva, ez a mostani, meg szerintem jóval kevesebb lesz. A mostani menetre kieszeltem, hogy legyen ismét Oroszország, egy kis extrával kiegészítve.
Szerda reggel van. Nem túl korán indulok, és Sanyi barátom megint elkísér egy darabon. Valamiért ez már divattá vált, és azt hiszem, hogy szerencsét is hoz. A mai napra kitűzött cél valahol Lengyelországban van. Miskolc előtt megállok, hogy teletankoljam a motort, és legnagyobb elkeseredésemre az eső is rákezd. Nem esik komolyan, csak figyelemfelhívási célzattal, hogy tudjam, hogy milyen jó is esőben mocizni. Szlovákiában csak 1 helyen állok meg, ott is csak egy kávéra, meg egy vízre. Egy szuszra végignyomom Szlovákián, és mikor elérem a Lengyeleket, a nap is kisüt. 20km alatt az őszből nyár lesz újra. Szuper!
Nem eszeveszett tempóban, de azért szépen haladva elérem a mai várost, amit kinéztem az esti szállásnak. Sikerül találnom egy jó kis hostelt, egy 4 ágyas szobával, és másik két lakótárssal. Felhordom a cuccom, letusolok, majd irány egy jó kis vacsora. A sarki kebabosnál vételezek egy fincsi marokkói kebabot, amolyan nosztalgikus célzattal. A szállásra visszatérvén fogmosi, majd vígan húzom a lóbőrt. túlzottan.

Térkép

Koordináták: 51.258477, 22.565918

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.