...ami már elkezdődött áprilisban. :-)
A teljes áprilisi hónap üres volt motorozási szempontból. Helyette inkább dolgoztam. Az ünnepnapra viszont kértem 2 szabadnapot a munkatársamtól, hogy egy kicsit hódolhassak a szenvedélyemnek. Hétfő reggel a kötelező sült kolbász elfogyasztása után komótosan nekivágtam a Nyírmezőre vezető útnak.
Mivel a Vârfurile felé vezető utat már nagyon jól ismerem, úgy döntöttem, hogy Vârfurile után felderítem a Brad - Câmpeni útvonalat. Szerencsére nem volt sok autó, így egy jót motoroztam. Sajnos Sanyi barátom nem kapott szabadságot, így csak egyedül élveztem az időutazást. A falvak és a házak a 80-as évek hangulatát idézik. Olyan, mintha nem újították volna fel a házakat a Román gengszterváltás után, hanem úgy hagyták őket. Azt, hogy szándékosan, vagy csak pénzhiány miatt, azt nem tudom, de mindenesetre nagyon élvezem ezt a kis kitérőt. A fák még csak a virágzás elején vannak, és úgy saccolom, hogy 2-3 hét késésben van a tavasz. Sebaj, egyszer itt is teljes erővel jön majd a tavasz. Câmpeni és Buru között az út a már jól megszokott kátyúkkal és lyukakkal tarkított. Egy szép dolog van csak, és ez az Aranyos patak. Egy árnyékos helyen megállok, és elfogyasztom az ebédem, amit itthonról hoztam. Sajnos csak 1 liter vizet vásároltam, így az egy kicsit szűkös lesz. Gyorsan meghúzom a fél literest, ami egy slukkra be is megy. :-) A hőmérséklet nem kegyelmez. Szinte nyárias meleg van. A rövidke ebéd után repülök Nyírmezőre, ahol Öcsi már főzi a pacallevest. Természetesen Torockón beiktatok egy rendkívüli megállót, hogy feltöltsem a palackjaimat a finom torockói forrásvízzel. Gyorsan bekortyolok még egy fél litert. Délután 4 magasságában esek be a fogadóba, ahol az én drága Öcsi barátom már várt. Gyorsan lecuccolok, és egy zuhany után új emberként megyek a bárba. Öcskös közli, hogy a villany kicsit beteges, így egy generátor dohog az egyik faházban. Arról kapjuk az áramot. Ezzel semmi baj sincs, de zuhanyozni maximum este tízig lehet, mivel utána a hűtőknek kell az áram, és a villanybojlerek már nem mennek. OK mondom, és iziben lenyelek egy Ursus sört. Ciuc sajna nincs, de a Medve sör is egész fogyasztható. Egy nagyenyedi családdal beszélgetek mindenről, mikor Öcsi közli, hogy itt a vacsora. Remélem mindenki kitalálta, hogy ez egy jó kis pacalleves meg egy kis flekken. Ezt a menüt nem lehet megunni.
3db Ursus sör elfogyasztása után nyugovóra térek. A hegyekben olyan jó a levegő, hogy reggel 7-ig megállás nélkül húzom a lóbőrt. A reggeli elfogyasztása után, kb. 11-kor elindulok haza. Öcsi meghív a gyermeke keresztelőjére, amire remélem tudok majd jönni. Azt mondja, hogy szinte már családtag vagyok náluk, annyit járok hozzájuk. Jól esik nagyon, hiszen én is nagyon bírom a családot. A Nagyenyed - Gyula útvonalon egy személyes időrekordot állítok fel. Kevesebb mint 4 óra alatt hazaérek, és már Gyulán a főtéren nyomom a "főterezést" Jó is ez, bárki is találta ki. Minek elpocsékolni a sok finom benzint, inkább csak a városban fel s alá....
Az útvonal itt található, amíg le nem merült a tracker:
http://spotwalla.com/tripViewer.php?id=46704f9a8fdf41a98
Új hozzászólás