Urmia
Kinézek az ablakon, és az Ararát néz vissza rám. A teteje szép havas, gondolom nem olvad el soha, hogyha augusztus közepén még ilyen vidáman „porcukros” a hegytető. Megeszem a szolídnak mondható reggelit, amit az az egy dolog tud csak feldobni, hogy a teraszon szologálják fel. Összepakolok, és egy utolsó tankolást csinálok a Törököknél, ami 5 liter, hiszen úgy tudom, hogy Iránban olcsóbb a benzin.
Levágtatok a határra, ami eléggé szomorú képet fest, de még el sem érem az első ellenőrzési pontot, és máris akad egy önzetlen segítőm. Kissé viharvert a srác, a hátán kiszakadt inge biztos nem tegnap lett kimosva utoljára. Felül mögém, és mire elindulnék megjelenik a kollégája, aki a pénzváltásra szakosodott. Előhúz egy köteg riált, és máris megy a biznisz. Csak 200 ojrót váltok be, ami később jó döntésnek bizonyul. Az árfolyam szörnyű, de mivel iránban nincs bankkártyázás a külföldieknek, így marad a kp. A kísérőm folyamatosan a Carnet meglétéről érdeklődik, én meg folyamatosan nyugtatgatom, hogy felkészülve jöttem el idáig, úgyhogy van CPD. Mindenáron látni akarja, úgyhogy megmutatom neki. Öröm és bódottág ül az arcára. Az enyémre is. Megpróbálja kiexportálni a motorom törökországból, de valami gond van. El kell mennem, hogy leszkenneljék a mocit, hogy nem radioaktív-e. Kicsi mosoly ül az arcomra. Ezután bepötyögik a gépbe az adataimat, és már mehetek is Iránba. Egy katona kinyitja a sorompót, én meg átgurulok. Újabb guide jön, aki segít. Az előző azt mondta, hogy ajándékba adta a segítségét, így kap tőlem 5 eurót. Kicsit fanyalogva néz rám, de ez van. Az iráni srác egy fokozattal jobban van öltözve, és előre megmondja, hogyha bárki megkérdezi, ingyenes a segítsége. Rosszat sejtek. Borzasztóan rá van izgulva ő is a Carnet-ra, de megnyugtatom, hogy minden faja. Odaadom az összes paksamétát, és lázas ügyintézésbe kezd. Én szépen baktatok utána. A határőr előre hív, és ideadja az útlevelem. szép iráni bélyegző van benne. Hivatalosan is iránban vagyok, és már csak a motort kell behozni az országba, hogy újra együtt lehessünk. Ez kicsit macerásabb. Kitöltik a Carnetet, lepecsételik, a kisérőm új papírt kap. Közben ellenőrizzük a motor születési adatait. Minden stimmel. A vámos lepecsételi a Carnetet a megfelelő helyen, és már tépünk is az iráni határra, ami a bódéktól kb. 1 kilcsire van. A guide odaadja a fehér papírt egy újabb embernek, és közli, hogy mehetek amerre látok, ha kifizetem a tiszteletdíját. Mivel megspórolt 50 euró biztosítást/baksist/adót, így kifizetem neki a 25 ojrót. Közben jönnek a maffiózók, hogy van-e iráni pénzem. Kicsit csalódottak, mikor közlöm, hogy van. Robogok Maku felé. A motort tankolni kell, és mivel iránban 2 féle benzin van, és ebből csak 1 ólommentes, így csak a negyedik kúton találok ólommentes benyót. megtankoljuk a biztonsági tartalék üzemanyagos cuccaimat is, biztos ami biztos. A benyó literje 146 forintnak megfelelő riál. Kicsit örülök, mert egy teli tankolás 3200Ft. Viszont nem mindenhol van super benzin, úgyhogy kicsit megint izgulok. A mai cél Urmia. Találtam a neten egy koordinátát, ami talán egy szállás lesz. Talán nem lett az. Megállok az út szélén, és megkérek 2 motoros srácot, hogy segítsenek találni egy hotelt. Mennek elől, én meg követem őket. A hotel tragikus. Az ágy olyan, mintha egy börtönben lenne. Maga a szoba is. Elfogadom, és kifizetem a nevetséges összeget. Kimegyeek, hogy helyet találjunk a motornak éjszakára, és döbbenten látom, hogy 3 ember ül rajta, és másik 15 meg fényképezi a kamerás mobillal. Elküldök vagy 10 embert, hogy én akarok mocizni, és behozzuk a szállás recepciójához. Természetesen nem fér be. Megállítok egy újabb motorost, akitől segítséget kérek. A hotel túloldalán megállunk egy parkolónak csak jóindulattal nevezhető helyen, és előhúzza a zsebéből a tabletjét. Mutogatja a fényképeket, amiket a házuk előtt csinált arról a pár motorosról akiket vendégül látott. Hmz. kiderül, hogy egy internetes nemzetközi kalandtúramotorosklub beépített embere iránban. Felajánlja, hogy viszaszerzi a kifizetett szoba árának a felét, és inkább aludjak nála és a családjánál. Nem kellett sokáig győzködni, hogy elfogadjam. Visszacuccoljuk a motort, és megyünk Hosseinhez. Beállunk a házuk elé, és elkezdődik a fotónézegetés. Szimpatikus srác. Este elmegyünk egy közös vacsorára, amit egy hangulatos étteremben fogyasztunk el, a földről. Az iráni emberkék a földről esznek. Azaz van szőnyeg, de nincs asztal. Furcsa, de a kaja jó, így nem érdekel. Hazafelé Hossein vezet. Észveszejtő. Urmia egy másfél millió lakosú város, de a dugó éjfélkor még akkora, mint Isztanbulban. Fincsi. Egy gyors fogmosás után úgy fél 3 körül, ár ágyba is kerülök, ami a földön van.
Új hozzászólás