AATBS #10


Tbilisi Old Town

Reggel Groznyyból indulunk. Először elmegyünk megnézni a mecsetet, ami Oroszországban a legnagyobb. A csillárok teljes egészében swarowsky üvegből vannak. Azt kell mondjam, hogy gyönyörű. Groznyyt teljes egészében felújították, és nyoma sincs annak, hogy 2 háború volt itt, és az Oroszok belegyalulták a földbe az egész várost. Az épületeket elnézve tiszta Nyugat Európa érzetem van. Bóklázunk a városban, majd egy helyi srác megállít. A mosolya sok mindent elárul, ugyanis az aranyfogak beépítésénél nem volt szégyenlős. Magyarázza, hogy menjünk utána, és van egy haverja aki beszél angolul. Nosza, már pöffentjük is be a motorokat. :-)
Egy lakótelepre megyünk, és igen nagy érdeklődéssel szemlélnek minket. Turisták abszolute nincsenek. Egy srác az erkélyen állva felinvitál egy teára, amit nagy köszönet közepedte visszautasítunk, mondván, hogy mennünk kell. Kicsit beszélgetek a sráccal, és megkérdezem, hogy miért nincsenek itt digó, német, francia, vagy egyéb látogatók. Csak mosolyog. Azt mondja, hogy ez csak a kezdet. kicsit olyan érzésem van, hogy úttörők vagyunk...
Groznyy után támadjuk Vladikavkazt, mondván, hogy ott alszunk. elérjük a várost, és változik a terv. Az idő gyönyörű, és úgy döntünk, hogy támadjuk a Military Highway-t, ami Tbilisibe visz. Utólagosan is azt mondom, hogy bölcs döntés volt. Az orosz határon a vízummal a szokásos incidens jött. Nem jó az útlevelem száma, ami a vízumban van. Az először kedvesnek látszó főnököt kiakasztják a többiek, úgyhogy engem, és két másik beutaltat, akik leginkább valami csövesre hasonlítanak, bezárnak egy szobába. Kicsit betojok, hogy most mi lesz. Nem érzem magam jól bezárva. Darab idő múltán az egyik hombre kinyittatja az ajtót, és kimegy. Vele megyek én is. Az előbbi hölgy már kissé lenyugodott, és megengedi, hogy elhozzam a motoromat az útlevélkezelő bódé elől. Rendes hölgy. Sajna látom a gyűrűt az ujján, és nem tudok kokettálni vele. :-)
Durván egy óra múlva szólnak, hogy megvan a pecsét, és mehetek Grúziába. Boldog vagyok. :-)
Következik az út. Szerencsére az idő jó, így aránylag gyorsan abszorváljuk azt a 20 kilcsi murvás részt, ahol nincs aszfalt. Megmondom, hogy rosszabbra számítottam. A táj egyszerűen fantasztikus, és töltök fel ide is fotókat, bár leginkább ezt a saját szemével kell látnia az embernek.
Este érjük el Tbiliszi óvárosát, hol megpróbálunk szállást keresni. Nem egyszerű feladat. Van nagy szoba puccos helyen, 170 dolcsi/nap áron, de inkább azt választjuk, ahol csak 30 euro/nap. A szállás, azaz a szoba egy fából épített "doboz", ahol 1 emeletes ágy van. Huhh. :-)
Fáradtak vagyunk, úgyhogy nem megyünk máshová. A motorokat betesszük a lépcsőhöz, egy szűk helyre. majd egy órán át tart, mire a két motort bepakoljuk, de legalább biztonságos helyen vannak. Éredekes kis hostel ez. A tulaj egyiptomi, és beszél egy kicsit magyarul. A Karthago tours egyiptomi embere volt egy ideig. kicsi a világ...:-)
Éjfélkor elmegyünk vacsorázni, és utána vár az ágy....

Kép(ek): 
AATBS #10
AATBS #10
AATBS #10
AATBS #10
AATBS #10
AATBS #10
AATBS #10
AATBS #10
AATBS #10
AATBS #10
AATBS #10
AATBS #10

Térkép

Ossza meg ismerőseivel!

Új hozzászólás

Hozzászólások

Szia!
A Military Road valóban "unalmas", azonban egy kis eső, majd az azt követő, borsószem nagyságú jégeső, amitől 2 perc alatt fehér lett a táj, emlékezetessé tudja tenni. Nekünk ehhez volt szerencsénk.
Gratulálok a beszámolóidhoz, érdekfeszítőek és -eddig legalábbis- ismerősek.
További kitartást Nektek is és az őrangyalaitoknak is.
Ispánt is üdvözlöm.