Augusztusi mocizás #12

Isfahan
A reggeli után ismét a sivatag következik. Nincs még eszméletlen meleg, úgyhogy gyorsan felpakolom a csajom, és már indulunk is. Az út érdekes, és csak egy baleset történik velem. menet közben sikeresen felragasztom a rágót a bukósisak plexijére. Betudom ezt annak, hogy orkán erejű szél van, és szerencsére nem a nadrágba, vagy a kabátba ragadt bele.

Kb. fél órán át szenvedek az út mellett, mire valamennyire levakarom a rágót a sisakról. Közben a kamionos, és az autósok folyamatosan dudálnak. Van aki lassít és fényképez. Szerencsére nem törik egymást össze. Dél körül megállok a benzinkúton és veszek egy töltet supert. Fincsi, imádja a leány. :-)
A rendőrök ismét megállítanak, és legalább egy fél órát beszélgetünk. Nem kíváncsiak semmire, csak arra, hogy honnan hová. meg, hogy mennyibe kerül a motor. Van egy angolul jól beszélő katona aki fordít. Végre kieszeltek egy új kérdést, mégpedig, hogy házas vagyok-e. Mondom, hogy igen. Van 2 feleségem, és 3 szeretőm. Elkerekedett szemekkel hallgatják. Aztán megállapítjuk, hogy nőből néha elég egy is. Ezt elfogadjuk egy alaptézisnek. Két dolgot imádnak a menetfelszerelésemből. Az első a vagdalthús konzerv. Elképzelni sem tudják, hogy mi lehet. A másik meg a retro, vízálló, fröccsöntött, nyakbaakasztós sárga, szétcsavarhatós pénztartóm. Megőrülnek tőle, de nem adom nekik. Kell az még nekem is. :-)
Kb. 2 óra magasságában érem el Isfahant, ahol estére már a csodálatos híd alatt fogom szürcsölni a teát. Remélhetőleg.
Szieszta van, úgyhogy írok egy pár sort a csajokról, mert tudom, hogy vannak olvasók, akiket ez érdekel. A perzsa csajok alapjában nagyon szépek. Egyedi arcvonásaik semmivel és senkivel össze nem hasonlíthatók. Isfahanban progresszívebbek a csajok, mint Yazdban. Ott meglehetősen régimódi és konzervatív a felfogás, így csador nélküli hölgyet csak elvétve lehet látni. Isfahanban ellenben már megy a divat erősen. A csador és a tunika kb. 70-30%-ban oszlik meg, a tunika javára ráadásul van olyan csaj, aki a tunikához még hófehér csipkekesztyűt is húz. Mintha Michael Jacksont (R.I.P.)látnám a Moonwalker c. vidióklipben. :-) A vakolás meg olyan komoly, hogy bármelyik fészbúkos 15-20 éves magyar kisjány megirígyelné. Ami viszont furcsa és más az az, hogy Isfahanban nem bámulnak annyira, mint Yazdban. Azaz mindenhol bámulnak, de valahogy Isfahanban nagyobb a tömeg, és nem mindíg veszem észre, hogy éppen ki az aki megfigyel. A szolíd szieszta után nekivágok egy kis sétának. Először lemegyek a Si-o-se Pol hídhoz, és egy kicsit ülök előtte. Aztán darab idő múltán úgy döntök, hogy kicsit sétálok az imám tér felé. Aztán a nagy séta közepedte egyszer csak ott volt. Monumentális éjszaka is. Mindenhol emberek ülnek a szőnyegen, és vacsoráznak, vagy teáznak, vagy szívják a vízipipát, vagy csak simán semmit se csinálnak. Végignézem a bazárt a téren, és megállapítom, hogy a kék mázas kerámiák valami eszméletlenül szépek. Megkérdezem a festőt, (hiszen ezek itt helyben készülnek, és nem kínából importálják őket) hogy lehet-e fotózni. Megengedi. Csinálok egy halom fotót, és ballagok tovább. Kezdek éhes lenni, úgyhogy elindulok visszafelé. Betéreke egy helyi "étterembe", és rendelek egy kebabot meg 2db 0.33-as narancs üdítőt. A rendelés a következő képpen néz ki. Az ajtó mellet van a vezér, aki kezeli a pénzt, és a pénztárgépet. Van mellette egy májkrofon, amibe bemondja a rendelést, és természetesen ez a Rolling Stones koncert hangerejével szól. Ezután elmegy a beutalt a cetlivel a pulpitushoz, ahol kisebb tolakodás árán megkapja a cuccost. Természetesen a pult, meg az egész hely olyan, hogyha kihoznánk az ÁNTSZ-t megnézni, szerintem simán meghalnának a látványtól. Szóval elmondtam a kiscsávónak, hogy mit szeretnék enni és inni, mire bemondta a májkrofonba, hogy mi a téma. Leeültettek és elvették a sajtpapírt amit kaptam. Kicsit sokalltam a pénzt egy kebabra, meg 2 üdítőre, de sebaj. Még így is töredéke az itthoni árnak. Kisvártatva kaptam két mini-pizzát meg egy kebabot. Hmz...
Megettem a két pizzát,ami nálunk egy közepes méretnek felel meg, a kebabot meg majd útközben. Visszaballagtam a hídhoz, és leültem. Elkezdtem majszolni a kebabot, és néztem az embereket. Ülnek a szőnyegen, a földről esznek, és boldogok. Van aki kihozza a főzőberendezést, és vagy kotlólevest, vagy teát, vagy akármit főz. Odamegyek megkérdezni, hogy mi fő a lábasban, de nem tudnak angolul. Továbbállok egy picivel. Egy pár lépéssel odébb fiatalok tolják a vízipipa témát. Szóval pezseg az élet. Visszafelé gondolkodom, hogy megnézzek-e egy filmet a moziban, de leteszek róla. Inkább lefekszem, és holnap még egy kicsit bolyongok itt.