AATBS #21

Ennyi ideje tag

15 év
karcsika küldte be időpontban

As Sulaymaniyah
A mai cél Sulaymanyah. Mivel hajnali kettőkor sikerült elaludni, így nem sok remény volt a korai indulásra. Sikeresen nekifogtunk a csinálásnak úgy 11 óra után. A hegyek között vezető utat választjuk, mert az egy kicsit talán kanyargósabb. Nem volt rossz döntés. Az utat leginkább ahhoz tudom hasonlítani, ami a Holdon lehet. Igazából fák nincsenek, kő és homok mindenhol. A hőmérséklet sacc/kb 50celsius körül mozoghat, lehet, hogy egy picivel alatta. Az első megálló egy útszéli bolt, ahol a boltos nem fogad el pénzt a megivott és megevett áruért. Érdekes, de nem az első eset. A hűsítők elfogyasztása után folytatjuk forradalmi harcunkat, a következő megállóig, ami egy városka központja, azon belül is egy étterem. Tudom, hogy nem lehetne ennem mert kövér vagyok, de most egy kicsit felfüggesztem a fogyózást. Egy kebab, egy saláta és egy rizs elfogyasztása után már robogunk is tovább. Az egyik katonai ellenőrző pontnál a főparancsnok beinvitál az irodájába, ahol 2 kolléganője azonnal teával, és étellel kínál. Nyugodtan lazulunk egy fél órát. A lazulás végeztével tovább nyomulunk, és délután normális időben megérkezünk Suleymanyahba. A harmadik szálloda felkeresése után végre sikerül egy kellően olcsó helyet találni, ahol adnak reggeli, és van internet is. Felcuccolás után vacsora jön, és én, mint tapasztalt fogyizós, csak egy kis dürümöt eszem, semmi nagy vacsora. A vacsizás után bemegyünk a helyi italboltba, ahol lehet sört venni. Ez egy muzulmán országban igen nagy dolog, és a sört csak kis üzletekben lehet venni, és helyben meginni szigorúan tilos. Egy fekete nájlontasakban összekészítik a "tiltott" cuccost, majd a beutalt ott issza meg, ahol akarja. Gondoltuk mi. A szemben lévő parkban nekifogunk meginni a sört, mire jött egy eléggé lepukkant emberke, és nekikezd magyarázni, hogy azonnal lépjünk le a sörrel, mert nem lehet nyilvános helyen italozni. Nincs gond, mert betesszük a sörikét a fekete reklámtasakba, és felvisszük a szállásra. Kettő sörike között nekifogok a blognak, hogy a mai nap is meg legyen örökítve az utókornak, és nehogy letoljon Robi, hogy nem írok semmit. :-D
Időközben a rendőrök szirénázva rohangálnak fel s alá, mint a mérgezett egerek, és egy nagy csődület van az utcán. Talán robbantás volt? :-))

Térkép

Koordináták: 35.562395, 45.433846

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Hozzászólások

Permalink - TPB küldte be 2013. 08. 17., szo – 08:50 időpontban

Azért tolhatnál pár fotót is,mert így nem hisszük el,hogy ott vagy!!
Talán csak Gyomáról a légkondis szobából írogatsz...

Karcsi, ma már mentek vissza törökökhöz? Hazaút a tengerpart közelében, vagy légvonalban?

Permalink - arob küldte be 2013. 08. 26., h – 15:44 időpontban

Arattam de újra figyellek :D