A feladat: elérni Tarfayát.
Ez nem hangzik túl bonyolultnak, de ha az ember Nyugat-Szaharában van, akkor ez nem is olyan egyszerű. Benzin csak néhol van, és majdnem 700kilcsit kell letolni, hogy befuthassak Tarfayába. A rengeteg katonai, rendőrségi és vámos ellenőrző ponton túlverekedve, leküzdve egy igen komoly homokvihart, befutok délután az öreg spanyol tulajhoz Tarfayába.
Lefixáltam az öreggel még este, hogy korán lesz a start, hiszen 600kilcsit kell menni, hogy elérjem a hotel Barbast, Nyugat-Szaharában. Közben ugye egy határ is van. Azaz kettő.
Az út gyönyörű, keresztül a Szaharán. Tevék, homok, tevefű, meg efféle dolgok. A maurik érdekesek. Megállok az út mellett szusszanni, vagy inni egy kicsit, és azonnal kérdezik, hogy minden rendben van-e. Mutatom, hogy minden OK, semmi gond!
Reggel időben kelek, hiszen ma el kell érjem Nouakchott-ot, és közben itt van Rosso, ami mint már tudom, eléggé kacifántos határ. A határ előtt tankolok, hogy Nouakchottig elég legyen a benzin. A határra menet senkinek nem állok meg, hanem azonnal a kapuhoz hajtok. Megrohannak a fixerek, a pénzváltók, koldusok, örömlányok. Idegesítő.
Reggel nem túl korán elindultam hazafelé. A mai etap nem túl nagy, csak 300kilométer. A mai cél: Saint Louis, ami a legtradicionálisabb halászfalu egész Szenegálban. Az út csodaszép, zöld, igazi szavannás hangulatú. Az út mellett összetalálkoztam egy angol sráccal, aki Cape Town-ba szeretne lejutni, de kiderült, hogy a szenegáli határok le vannak zárva dél felé. Tombol az ebola. Nem tudom, hogy miként fogja megvalósítani a határokat, de az is lehet, hogy a problémás országokon keresztülviszi a motort egy kamionban. Szép kihívás.
Írok egy kicsit a blogba is, nehogy szó érje a ház elejét. :-)
Szóval ott hagytam abba, hogy átvergődtem a határon, és az első nagyobb városnál (Saint Loui) útól ért George, aki egy francia katonatiszt, és még a határon haverkodtam össze vele.
Megpróbálom összefoglalni az elmúlt három napot.
Elindultam Rabatból, a friss Mauritán vízummal az útlevelembe. Erőteljesen haladtam az úton, amikor úgy döntöttem, hogy megállok egy picit. Láttam két motorost az út mellett, akik egy kis off road túrára jöttek a Szaharába. Ekkor húzott el az úton Fernando, aki egy spanyol motoros. Gyorsan motorra pattantam, és utólértem. Kiderült, hogy Ő is Dakarba jön. Jupppppiii!
Tantan
Ma két napot írok meg. Tegnap sikeresen elintéztem a vízumot Mauritániába. Egy srác ült az ajtó előtt az utcán, aki 2 spangli elszippantása között kitöltötte a papírjaimat. Azt mondta, hogy marokkói cucc a legjobb a világon. :-)
Az „Elfogadás” gombra kattintva hozzájárul a sütik létrehozásához.
