Blog - augusztus 2015

Baltikum #11

12 év 10 hónap
karcsika küldte be időpontban

Reggel időben kelek. A mai úticél Riga, ahol a mopedeket gyártották. Az út tökéletes, nemhiába az Unión belül vagyunk. Az út nem túl hosszú, összesen 330Km. Ebből egyenesen következik, hogy Rigát kényelmesen, délután érem el a parti úton motorozva. Az út csodálatos, enyhe kanyarok, jó út, és erdő mindkét oldalon. A szállásom a belváros kellős közepén van, ami egy Hostel, remek árakkal. A motor a szomszéd parkolóban pihen, mert a szállásra nem lehet bevinni, olyan pici a hely. Gyors tusolás után nekifogok a belvárosnak, és felderítem.


Baltikum #10

12 év 10 hónap
karcsika küldte be időpontban

Leningrád. Gyönyörű, teljesen más mint Moszkva. Az épületek régebbiek, nem annyira modern, és fényűző, mint a főváros. A két nap alatt volt szerencsém bejárni egy csomó Katedrális, hajókázni a Néva folyón, a csatornákon, nappal és éjszaka is. Megtekintettük az Ermitázst, ami tényleg annyira szép, mint amilyennek leírják. És persze óriási is.


Baltikum #9

12 év 10 hónap
karcsika küldte be időpontban

Leningrádban saját idegenvezetővel 2 napot töltök fotózással és a nevezetességek feltérképezésével. Ivan, aki a rokonom, (és egyszer csak a házunk előtt állt a kapuban) részletes, és mindenre kiterjedő idegenvezetést tart. Lett Matrjoska, póló, és miegymás is. :-)


Baltikum #8

12 év 10 hónap
karcsika küldte be időpontban

Kettő kemény bolyongással eltöltött nap után nekiindulok Leningrádnak. Reggel betöltöm a mociba az egyik tartalék benzines kanna tartalmát, ami visszagondolva jó ötlet volt, mivel csak a városon kívül tudok megállni benzint vételezni. Az út Moszkva és Leningrád között kereken 700 kilcsi. Ez elméletben max. 9 óra, ha minden összejön. Az első 300kilcsin falu falut ért, és az út egyiket se kerülte el. Kicsit szenvedős volt, de nincs mese menni kell. Egységnyi idő múltán kifogy a petrol a szerszámból, úgyhogy kiállok tankolni.


Baltikum #7

12 év 10 hónap
karcsika küldte be időpontban

A következő 2 nap a Moszkvában való bolyongással, és a lehető legtöbb látnivaló megtekintésével telik.
Metrón eltévedés többször is, Lenin, Vörös Tér, Katedrálisok, Matrjoska, GUM, és egyéb finomságok. :-)


Baltikum #6

12 év 10 hónap
karcsika küldte be időpontban

A reggeli elfogyasztása után rohamléptekkel nekiindulok az Oroszoknak.A határ aránylag gyorsan megy, ami a "benzinező" Lettek miatt így is 2 órába telt A Riga - Moszkva útról mindent olvastam, de leginkább azt, hogy siralmas. Kátyús széttaposott út végig a 600km-en keresztül. Gyakorlatilag elmondhatom, hogy 1db kátyúval sem találkoztam, és szinte végig vadi új az aszfalt. Mindkét oldalon hatalmas erdővel, szinte végig, amit természetesen nagyon élvezek. Kanyar nincs, de a táj kárpótol mindenért. Moszkvától 50km-re a bevezető úton 3 autó ütközött.


Baltikum #5

12 év 10 hónap
karcsika küldte be időpontban

Szóval irány Moszkva. Természetesen ez nekem nem sikerül olyan egyszerűen, mint gondoltam. Reggel nekifogtam, hogy megcélzom Moszkvát. Szépen elindultam, mikor is elértem az orosz-belorusz határt, ahol nincs is határ. Csak egy bódé. A motorhoz csak belorusz vámpapírom volt, ami lejárt 4-én, a migrációs kártyámmal együtt. Tanakodtam, hogy mit is kellene tenni, és azon is, hogy vajon majd Leningrádnál miként engednek ki úgy, hogy nem is jöttem az oroszokhoz motorral.


Baltikum #4

12 év 10 hónap
karcsika küldte be időpontban

Az elfogyasztott söröktől egész jól érzem magam, és szerencsére az álom is hamar elnyom. És nagyon jót alszom.


Baltikum #3

12 év 10 hónap
karcsika küldte be időpontban

Reggel felriadok nem túl korán. Azt hiszem, hogy ma egy kicsi városnézés lesz. Először megcélzom a Minszki Traktorgyárat, ahol az MTZ traktorok készülnek. Sajnos bármennyire is szeretném, nem engednek be a biztonsági hölgyemények. Sírok-rívok, hogy mi lesz most otthon, ha kiderül, hogy nem tudtam bejutni, de nem hatja meg őket túlzottan. Eloldalgok, és kijövök az épületből. Kint csinálok azért pár fotót, hogy majd ha lesznek unokáim, meg tudjam mutatni nekik, hogy nagyfater itt is volt. Persze, csak ha érdekli őket, és még nem győz az Altzheimer. :-)


Baltikum #2

12 év 10 hónap
karcsika küldte be időpontban

Reggel nem túl korán startolok hogy sikeresen elérjem Minszket. A határon először visszazavar a határőr a sor végére, mikor előre furakodtam, majd 10 perc múlva int, hogy furakodjak előre. :-) Külön vesznek az autósoktól, és 20 perc alatt már vígan pöfögök a nyílegyenes Belorusz úton. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, mivel a rend éber őrei lemeszeltek, mivel a fixen telepített kamera lefotózta a hátamat mikor is lényegesen többel haladtam, mint 50km/h. Mivel abszolute nem értettük egymást, adtam az ártatlant. Megbánóan néztem magam elé, szipogtam, törölgettem a homlokom...